Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Sárospatak / Látnivalók / Kulturális intézmények / Trinitárius kolostor (Múzsák temploma)

Trinitárius kolostor (Múzsák temploma) Sárospatak

3950 Sárospatak, Szent Erzsébet utca 30

Trinitárius kolostor (Múzsák temploma) információk

A sárospatai várnegyedben álló, egykori Trinitárius kolostor épületét több néven is ismerhetjük, úgy mint a Múzsák Temploma, vagy egyszerűen csak Borostyán. Az építők azok a fogolykiváltó trinitárius szerzetesekek voltak, akiknek letelepítése II. Rákóczi Ferenc nevéhez fűződik.

Rákóczi és a trinitáriusok

A szabadságharc bukása után valósult meg a fejedelem terve, amikor is 1727-ben a szerzetesek hozzáláthattak rendházuk felépítéséhez. Az építkezés 1734-ben fejeződött be. 1738-ban II. József a trinitáriusok rendjét is feloszlatta. A kolostor berendezése részben a vártemplomba, részben Károlyfalvára került. Az épület a későbbiekben a pataki uradalom jószágkormányzóinak adott helyet.

A vallási épületkomplexum

A megközelítően "U" alaprajzú épület déli szárnyában volt a templom (jelenleg étterem), az ehhez a délkeleti sarkon csatlakozó bástyaszerû tömben kápolna, e fölött pedig oratórium helyezkedett el. A templomhoz északról kapcsolódó nagy "L" alaprajzú, egyemeletes kolostorépületben a földszinten ebédlő, konyha és éléskamra kapott helyet, az emeleten az udvar felôli oldalfolyosóról nyíló cellasor.

Borostyán Étterem

Az 1970-ben befejezett műemléki helyreállítás az eredeti tömegalakítás és homlokzatokat megtartva, az eredeti alaprajzi elrendezést visszaállítva az épületet alkalmassá tette arra, hogy hangulatos fogadóként funkcionálhasson. Borostyán jelenleg Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumához tartozik és kulturális rendezvényeknek és idõszaki kiállításoknak ad otthont.



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Logó
Rákóczi Pince

"A föld alatti világ arra való, hogy elfeledtesse a föld felettit" - mondta Mikszáth, de........

Logó
Ferences és Klarissza kolostor

A ferences római katolikus szerzetesrendet Assisi Szent Ferenc alapította 1209-ben, melyet 12.....

Logó
Sárospataki közlekedés

Sárospataki közlekedés, helyközi autóbuszok, vasúti közlekedés, vízi utak a Bodrogon.

A sárospataki Rákóczi-vár
Rákóczi-vár és Várkert

Sárospatak területe már a XI. században királyi birtok volt, melynek központja a Bodrog

Logó
A sárospataki rotunda romjai

Sárospatak egyik legjelentősebb középkori épületének, a Keresztelő Szent János plébániatemplomn...

Logó
Sárospatak, a Bodrog-parti Athén

A Bodrog folyó két partján terül el ez az ősrégi város, amely már történelemelötti idõkben is l...

Még több Látnivaló Sárospatakon

Logó
Rákóczi Pince

"A föld alatti világ arra való, hogy elfeledtesse a föld felettit" - mondta Mikszáth, de.....

Logó
Sárospataki Képtár

A Sárospataki Képtár gyűjteményében elsősorban Patakhoz, a Zemplénhez kötődő alkotó...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Júl 17

Békéscsaba, a mindig megújuló város
Az Alföld szívében fekszik Békéscsaba, amelyet Európa legnagyobb falujának is neveznek. ......
Békéscsaba

Júl 17

Debrecen, a Tiszántúl Rómája
Magyarország második legnagyobb városát – népességben és területileg egyaránt – „Kálvinista Róm...
Debrecen

Júl 17

Győr, a mindig élettel teli város
A mindig élettel teli, fesztiváloknak és más kulturális eseménynek is otthont adó megyes......
Győr

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Borkóstoló és borbemutató az Angyal Borászatnál

Minden héten pénteken az Angyal Borászat 19 órai kezdéssel garantált borkóstolót és be...

2 Bodrogzugi vízitúra

Bodrogzugi vízitúra

3 Lepkekiállítás

A világ különböző földrészeiről több mint 2.000 darab szebbnél szebb lepke várja a l...

Szállás a közelben

1 Rákóczi Szálloda Étterem és Kávézó Sárospatak

A RÁKÓCZI SZÁLLODA SÁROSPATAK BELVÁROSÁBAN A RÁKÓCZI ÚT 30. SZ. ALATT TALÁLHATÓ. SZ...

2 Hotel Bodrog Wellness Sárospatak

Sárospatak a magyar műemlékvárosok gyöngyszeme, a festői szépségű Zemplén hegység l

3 Kert Panzió Sárospatak

Ha a belváros szívében, de csendes, hangulatos, zöldövezeti környezetben szeretné eltöl...

Shopping a közelben

1 Humanitas Gyógyszertár

Sárospatakon a Hildt téren 1991 óta várja a vásárlókat a Pharmamed Patika Bt. által üz...

Megosztom



Látnivaló kereső Sárospatak

Partnereink




Facebook