Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnepe
2012. május 27-28-án Sárospatakon hagyományosan megrendezésre kerül a
Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep, mellyel a város szülöttjére Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeznek a helyiek és az idelátogató vendégek.
A Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnepen
korabeli kosztümös és zenés felvonuláson elevenedik meg Szent Erzsébet kor és a menet egyes helyszínein a szent királylány életének legfontosabb eseményei:

- A leánykérés - a sárospataki vár kapujánál
- Erzsébet búcsúja a keresztes hadjáratba induló férjétől, Lajostól - a Művelődés Háza előtt
- Erzsébet a szegényeknek szenteli az életét – a Hild téren
- Erzsébet szentté avatása - a Bazilika előtt.
A pünkösdi hétvégére
szórakoztató programok egész sorával várják a szervezők a kikapcsolódni vágyókat.
Különböző helyszíneken
vásári komédiák,
nemzetségi jurtáknál harci bemutatók, solymász bemutató repítenek vissza Szent Erzsébet történelmi korába.
A gyereket
bábelőadások,
táncház és
kézműves udvar várja, ahol megismerkedhetnek a szövés, nemezelés, pajzs és címer készítés mesterségével.
Bodrog folyó vár alatti szakaszán
kikötői programok keretében középkori folyami hajózással ismerkedhetnek meg az érdeklődők valamint próbára tehetik ügyességüket és rátermettségüket a
középkori ügyességi játékokban,
számszeríjas céllövészetben.
2012. május 28-án
pünkösd hétfőn Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának 777. évfordulójára emlékeznek
ünnepi szent misével a sárospataki
Bazilikában, ahonnan
körmenet indul Szent Erzsébet ereklyéjével.
A rendezvény a
XX. Pünkösdi Gyermektánc Találkozóval zárul, melynek keretében a Vízikapunál hazai és határon túli magyar gyermekcsoportok bemutatói szórakoztatják a közönséget.
A
pünkösdi hétvégén igazán változatos és mozgalma programokkal várja vendégeit
Sárospatak, ahol a
Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep vidám hangulatú forgatagában kellemesen kikapcsolódhatunk.
Részletes programok helyszín és időpont megjelölésével a Programok menü pont alatt olvashatóak! 2012. május 27. Pünkösdvasárnap
10.30 Vásári kapunyitás
10.35 Vásári komédiák – Langaléta Garabonciások – komédiások tere
11.30 Leánykérés – Sólyomszív Vitézi Kör Egyesület – komédiások tere
11.30 Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj, avagy hol terem az igazság - Ládafia Bábszínház - dalnokok udvara
12.15 Solymász bemutató – Solymász Bt. – komédiások tere
13.00 A XII.-XV. sz. zenéje - Musica Historica – dalnokok udvara
14.00 Perzeus királyfi – ORT-IKI Bábcsoport – komédiások tere
14.30 Ketelvég harci bemutatója – nemzetségi jurták
15.00 Szent Erzsébet korát idéző zenés, kosztümös történelmi menet jelenetekkel
I. Leánykérés – a sárospataki Rákóczi várkapujánál
II. Erzsébet búcsúja a keresztes hadjáratba induló férjétől, Lajostól - A Művelődés Háza előtt
III. Erzsébet a szegények szolgálatának szenteli életét – a Hild téren
IV. Szentté avatás – a Bazilika előtt
15.00 Vásári bábcirkusz - Ládafia Bábszínház-dalnokok udvara
16.00 Vásári attrakciók – ORT-IKI – dalnokok udvara
16.30 A menet érkezése a komédiások terére-
PAVANE Zászlóforgató Csoport
-
Buda Ádám – az Árpád-kor zenéje
-
Középkori táncok – PAVANE
-
Vásári komédiák – Langaléta Garabonciások
17.30 Ketelvég harci bemutatója – nemzetségi jurták
18.00 Solymász bemutató – Solymász Bt. – komédiások tere
18.30 Középkori táncház – komédiások tere
18.00 Szentmise a Vörös-torony kápolnájában
A vásár területén egész nap az érdeklődők rendelkezésére álló látnivalók, programok
-
Tintaló Cirkusz előadásai
-
Gyalogos íjász jurtatábor – Hajdúdorogi Hagyományőrző Íjász Egyesület
-
Paprikajancsi csúzlizdája,
-
Játékos egérparádé,
-
Szent Sebestyén Számszeríjász Társaság
-
Szent LászlóVitézei Egyesület
Kézműves udvar:
Szövés, nemezelés, ékszer-, fejdísz- és zászlókészítés, pajzs- és címer festés, asztali- és szabadtéri játékok
A Bodrog Táncműhely udvarában az egész nap folyamán táncbemutatók, gyermekjátékok (sárkányetetés, ügyességi játékok, stb.) báb előadások, valamint az Ördögmotolla szórakoztatják az érdeklődőket.
ART ÉRT Műhely – pajzs és kard festés, gyöngyös párta készítés
„Középkori kikötői életkép Szent Erzsébet Ünnepén”
A Szent Erzsébet legendárium fontos eleme férjének, Lajosnak a 1225-ös keresztes hadjáratban való részvétele. Az Őskultúra Alapítvány ennek a történelmi időszaknak a régészetileg hiteles viseletrekonstrukcióiba öltözötten jelenít meg egy XIII.századi életképet a Bodrog folyó vár alatti szakaszán.
Kikötői programok:-
Középkori folyami hajó (8 személyes evezős+vitorlás)
-
Korhű kikötői díszletek (hordók, ládák, zsákok, zászlók, stb.)
-
Középkori ügyességi játékok
-
Számszeríjas céllövészet (kipróbálható egy valódi, korhű számszeríj)
-
Hajózás
A Szabolcsvári Szent László Hagyományőrség egész napos díszőrsége a Szent Erzsébet Háznál.
2012. május 28. Pünkösdhétfő
10.30 Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának 777. évfordulóján
ünnepi szentmise a sárospataki Bazilikában
KÖRMENET Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjével
A körmenet végén gyalogos zarándoklat indul a Szent Erzsébet Úton Kassára.
14.00
XX. Pünkösdi GyermektáncTalálkozó a Vízikapunál
Környékbeli és határon túli magyar gyermekcsoportokkal